2013. június 12., szerda

6.rész- Meglepetés,segítség

Sziasztok,
megint csak megszeretném nektek köszönni azt,hogy ennyien olvassátok a blogot,hogy ennyien szeretitek és támogatok mindig, mindenben.
Ezért is ebben a formában szeretnék nektek kedveskedni, egy nagy meglepetéssel. Ezzel a résszel, hiszen ebbe csak DIY került bele és csupa,csupa olyan ruha amit olcsóbban megkaphattok és ami Eleanor-nak is van.
Az egyik olvasónak olyan ötlete akadt,hogy én osszam meg veletek,hogy milyen szetteket viselek egyes alkalmakra, vagy csak a mindennapokra, ezt a FB csoportban meg is hirdettem,hogy kinek,hogyan tetszene ez az ötlet és mindenkitől biztató szavakat kaptam és ez miatt is megbeszéltem veletek azt,hogy megosztom itt a blogon DE,szerintem ez nem éppen Eleanor-hoz kötődik, ezért is jobbnak találtam,hogy ha a csoportban osztom meg veletek, ott tudtok kérni és ötletelni is!
Olvassatok továbbra is.♥
Puszi,Berni.

Most egy külön résszel jelentkezek.
Hiszen ez az a meglepetés amit nektek találtam ki, aki benne van a FB csoportban, az tudja,hogy már egy ideje beszélek erről a meglepetés bejegyzésről!
Ezt azért gondoltam ki nektek,mert sok DIY ötleteket kértek tőlem egy ideje, ezeket próbálom teljesíteni is,hiszen minden részbe legalább kettőt belecsempészek.
A másik meg az,hogy sokszor "megdicsértek" azért mert kérés nélkül, saját kútfejből és saját ötlettel vezérelve próbálok nektek segíteni mindig,minden bejegyzésben,hogy egy-egy dologban,hogyan öltözhettek olcsóbban,honnan tudtok olcsóbb dolgokat beszerezni!
Ezért,

ezt a bejegyzést a DIY képeknek és mindenféle ötleteknek szánom, plusz hasonló, divatos Eleanor ruhákra, olyan forrásokkal, képekkel és árakkal ahol hasonlót kaphattok, csak sokkal olcsóbban.
Annyiért, amennyiért a te és a szüleid pénztárcája nem fog teljesen kiürülni! 


Igen, jól látja mindenki, megint csak a H&M. 
Azért mert nem győzöm hangsúlyozni: ez a kedvenc márkám, ez áll hozzám a legközelebb, ez az a hely amivel teljes mértékben tisztába vagyok és ez az-az üzletlánc, ahol mindenki megtalálja a kedvére való ruhákat, a kedvére való szabásmintákat és formákat. Ráadásul ez az a hely, ahol aki szeretne, beszerezhet olyan ruhákat is, amilyenek Eleanor-nak vannak.
Nem ugyan olyant, de hasonlót!



1.
Ez egy barackszínnel rendelkező blúz, van belőle fehérben is.
Eleanor-nak van egy hasonló felsője, csak feketében, előnyben részesíti,mert a díjátadókon és fontosabb eseményeken mindig rajta van.

Ez egy hosszú, ujjatlan blúz. Amint látjátok kettő darab zsebbel rendelkezik a felső mell részénél.
A blúz hátsó része kicsit megvan hosszabbítva,hogy direkt hatást keltsen. És a felső legaljában, a varrás felett fut egy direkt úgy szabott apró ránc. 


Ez a blúz mindössze 2.990 Ft. 



2.
Ez egy nagyon elegáns, egyszerű és letisztult blúz. Eleanor-nak a szekrényében számos ugyan ilyen darab sorakozik több féle színben és formában, apró kiegészítőkkel feldobva azokat!
Még van belőle a h&m-ben zöld, fehér és sötét lila, padlizsán színű is, de én most ezt a feketét választottam ki nektek.

Ez a blúz ahogyan látjátok, az óvatosan szabott kifejezést jelképezi, egy árnyalattal átlátszóbb mint a többi felső, de ez az a jellegzetes tulajdonság ami kiemeli a többi darab közül.
Tele van apró gombokkal, és kettő darab mellzsebbel is rendelkezik.


Ez a blúz már kicsit drágább, 6990 Ft.




El világában mostanában eléggé elterjedt az overál, mint fogalom.
Én előnyben részesítem őket, hiszen nagyon felkapott darabok lettek, kényelmesek is ahogyan azt látjátok, ráadásul nagyon praktikusak is. 
Számos olyan kollekció van belőle ami például alacsonyabb termetű embereknek meghosszabbítja a lábait, az overál sok optikai csalódást vált ki magából, aminek mi lányok nagyon örülünk is, hiszen jobban érezzük magunkat a saját bőrünkben ezáltal. 

1.
Ez egy ujjatlan, tágas szabású overál. Ahogyan látjátok mintás, ami még jobban feldobja ezt az együttest!
Zsinóros dereka van, és az oldalán megy végig a cipzár egy teljesen elütő, arany színezéssel, de ezeket a színösszetételek így együtt mégis csak eléggé passzolnak szerintem.


Ez az egyik legolcsóbb overál amit találtam mostanában a h&m-ben, mindössze 6.990 Ft. 





2.
Ugyan úgy mint az előző, ez is egy ujjatlan blúz.  Szatén az anyaga és nem a nyitott fazonú. 
Derék varrása van, és amint látjátok galléros, sok gomb fedi. Khaki színű, ami a mostani nyári divatban elengedhetetlen szín kellék lett. De, aki a komorabb, egyszerű színek pártfogoltja annak ajánlom a másikat, a feketét,mert az is megtalálható a h&m-ben. 

Dekorativitásra utaló bevarrt zsebe van, és előnnyel szegélyezett szabással rendelkezik ez a csodaszép darab.
Ez már drágább, 8.990 Ft.


3.
Nekem ez az egyik közkedvelt darabom az overálok közül. Eleanor-nak is van egy nagyon hasonlója is, amit sokszor láttunk rajta régebben is, de mostanában is szívesen felveszi.
V kivágású a nyaka, az anyaga kicsit fényesebb hatású, rejtett gombokkal rendelkezik sok helyen és van mellzsebe is. 

A dereka alakformáló valamennyire is, hiszen egy gumis öv díszíti, csak ilyen fekete színben kapható. Harem stílusú a nadrág része, ami eléggé felkapott lett. 

Ez az a darab, ami már drágának mondható, de nem is csodálom, hiszen ez egy gyönyörű példány,12.990 Ft.



Itt csak kettő darabot szeretnék bemutatni nektek.
Kettő olyat, ami Eleanor szekrényében is alapdarab, és szeretném ha a tiétekben is az lenne.
El ruha összeállításiban kellőképpen előnyben van ez a kettő darab. 
Hiszen kényelmesek és passzolnak mindenhez, könnyen lehet őket kombinálni sok mindennek, kedvünk és ízlésünk szerint is!

1.
Ez pont az a fekete farmernadrág ami a tavasz eljöttével mindenféle színben elkezdett szaporodni. Több mintában lett divatos, például: virágokban vagy csíkokban is.
De ez a fekete csőfarmer az, ami mindenféle kiegészítőihez felettébb passzol. 

Praktikus nadrág, hiszen a szabásmintája is előnyös, de optikailag is csal a másik szemében, hiszen karcsúbbnak tűnnek benne az ember lábai, ráadásul a derék részt is teljes mértékben eltakarja, plusz még formál is egyben.

5.990 Ft mindössze egy ilyen. 

2.
Ez egy sima, teljesen egyszerű leggings. 
Nem kell túl bonyolítani, hiszen csak egy gumis dereka van és stretch hatású. 

Eleanor-nak is van ugyan ilyen leggings-e, amit sokszor hord egy-egy divatos blúzzal és egy kisebb sarokkal rendelkező cipővel, esetleg topánkával. 

Ez csak 2.990 Ft.










Olyan short-okat választottam ki ma nektek, amik divatosan, ráadásul hasonló fazonúak mint amiket Eleanor szokott hordani.
A legolcsóbbtól kezdem, és így haladok egy drágábbig. 

1.
Ez egy khaki színű rövidnadrág.
Csípő nadrág, ami stretch hatású.
Gumis dereka van és eléggé divatos a színe miatt, pamut anyag is feltűnik benne.

De van még fekete, fehér, narancssárga, tengerkék, bézs és sötét vörös színekben is.

Ez a short csak 2.990 Ft. 






2.
Ez a rövidnaci nagyon nagy kedvencem lett. Bár még sajnos egyszer sem láttam egyik h&m-ben sem (mármint 3 helyen), de ezentúl nyitva tartom a szemet,mert egy ilyet be kell szereznem!
A színe nagyon szuper és ha ez valakinek nem tetszik, akkor van még belőle egy ugyan ilyen forma, csak apró kockás és sötétkék és fehér színben pompázik.

Eleanor kedveli a színeket, és ez a nadrág bizonyára nagyon tetszene neki.
Hátsó gombos és oldalsó zsebei is vannak, ráadásul szegélyezett is. 
3.990 Ft, szerintem pont jó az ára. 


3.
Ez egy kicsit egyedibb nadrág szerintem.
Nagyon szép színe van, és direkt koptatott hatást nyújt az emberek szemében.
Teljesen magával ragadó az,hogy a zsebénél fonatok képződnek, mert így lesz ez a short különlegesebb mint a többi darab.
Ez egy csípőig felhúzható fazonú nadrág, bevarrt szegélyekkel és számos zsebbel az elején és a hátulján.

Ez már egy kicsit drágább, de ez is mind az egyedisége miatt is lehet,mert 5.990 Ft.

1.
Ez egy tunika féle ruha. 
Átlátszó anyaga van és amint látjátok nagyon szép pillangó ujjakkal van megvarrva. 
Csipkés mintájú, ami most nagyon divat. A csipke az örök divat!
V nyakú kivágása van, ami nem olyan nagy, de felettébb nőies, nem mutat sokat, de nem is keveset, szerintem teljesen diszkrét darab.
A derekánál van egy öv, ami alakformálóként is szolgál.

Ha ez a szín nem tetszik annyira nektek, akkor van még belőle egyszerű fekete is, zebra mintás, virágos és leopárd mintás is.
Csak 2.990 Ft.


2.
Ez az a ruha, amit én pont most a hétvégén láttam a WestEnd-ben lévő h&m-ben, amikor bementem ezt szúrtam ki elsőnek, bár már csak 4 darab volt belőle összesen, azok is csak óriási mértekben, xs-esben meg sajnos már elfogyott.
Csak ilyen natúr fehér színben található meg.

Rövid, ujjatlan ruha, egy kicsit átlátszó hatású. Szintén átlátszó anyagból szőtt csíkokkal van díszítve, pluszban van rajta még pár gomb is, amiket elölről apró csipkék fonnak körbe. 
Ráncos varrással készült el a hátánál, gumis dereka van és az alján bélelt.

5.990 Ft. 

3.
Ez az a ruha, ami a lányos lányoknál szintén csak holmi alapdarabnak mondató.
Mivel nagyszerűen kombinálható bármivel, fel lehet dobni egy kisebb övvel is a derekán, amitől még nőiesebb lesz és kihangsúlyozza a mellet.
A kivágása pont jó, stretch anyagú és alakformáló is egyben.

Ez egy rövid ruha, de ha figyeltétek Eleanor tavalyi ruhadarabjait akkor hasonlókra akadhattok nála is,mert ez nagyon előnyös.

Csak feketében van, és csak 2.990 Ft!
Az ára egyértelműen megéri.




Most csak olyan darabokat hozok nektek, amilyeneket El is viselt már!
Plusz bemutatok egy kedvenc darabot Eleanor-tól, ami eléggé drága.

1.
Ez egy teljesen egyszerű, nem túlbonyolított darab. 
Sok mindent nem tudok elmondani róla, hiszen semmi extra sincsen benne, de mégis nagyon szép.
Ez egy rakott szoknya, bélelt és gumis derékkal rendelkezik,hogy mindenki számára előnyös legyen.

Eleanor-nak van is egy ilyen szoknyája.

6.990 Ft, amilyen egyszerű, olyan drága is. 





2.
Ez a kedvenc darabom.
Egyszerűen imádom, mesés és én teljesen beleszerettem. Ezt a fazont hosszú lábú, vékony lányoknak ajánlom,mert azoknak előnyösebb! 
Eleanor-nak hasonló szoknyája van, csak neki fehér és nincs alatta még egy kisebb réteg, hanem az egész egy anyagból áll, és szintén ki van vágva oldalt a lábánál egy nagy rész.
Ami szexi és vonzó lesz mindenki szemében.

Ez a darab áttetsző, gumis dereka van
Ez csak 5.990 Ft, DE én már nagyon sokszor kerestem és komolyan mondom nektek, csak fehérben találok ráadásul 10.000-rekért! 


3.
Eleanor-nak van egy ugyanilyen szoknyája, nagyon elegáns darab, annak ellenére,hogy mégis milyen egyszerűnek tűnik.


Oldalsó, szinte alig látható zsebei vannak, gumis dereka van.
Ezt a fazont is vékony, hosszú lábú lányoknak ajánlom, akiknek a stílusához is nagyon passzol, szint úgy mint Eleanor-nak.

Ez a darab csak 3.990 Ft. 






Most csak kettő darabbal jöttem. 
Nagyon csinos kiegészítőnek számítanak a dzseki-k és a blézerek.
Olyan kollekció darabjaival álltam elő, amilyen Eleanor-nak is van.

1.
Ránctalan zakó, egyenletes ujjai vannak, kevés gombbal van díszítve, ami szinte alig látható.
Gyönyörű mintával van díszítve.
Belül fehér anyagú, varrott és kicsit átlátszó is onnan.

Kettő zsebbel rendelkezik.
Eleanor-nak is van egy teljesen hasonló zakója.
Ez a darab kapható még sötét szürkében is.

Ez a darab 6.990 Ft-ba kerül.




2.
Eleanor ezt a fajta zakót előnyben részesíti, hiszen számos alkalomra felvette már az ugyan ilyen darabját feketében.
De nem csak a kiöltözés szempontjából praktikus egy darab, hanem egy kisebb találkozóra is tökéletes lehet, hiszen ezzel fel lehet dobni egy szettet is! 

Enyhén rugalmas anyagból készült, bélelt, egy díszgombbal rendelkezik elöl, ami elegáns hatást vonz maga után. 
Megtalálható bézs és sötét bordó színekben is.

Mindössze 5.990 Ft. 

És elérkeztünk a DIY részhez.
Látom sikert arat ez a bejegyzés mindig, hiszen sok DIY lopó van mostanában..vicces!
Örülök,hogy ti is mindig kértek ilyen képeket,plusz ötleteket tőlem. És páran már mondtátok,hogy nyáron megvalósítotok belőle pár darabot és ha jól sikerül, elkülditek nekem levélben, és én kiteszem majd ide az oldalra a neveitekkel együtt! 
Akkor kezdjünk is bele,mert most sokkal többel kedveskedem nektek mint amúgy szoktam:

1.
Elsősorban egy ilyen nadrágot hoztam el nektek.
A minták és a farmerek színes kombinációja nagyon divatos, ezért is erre a DIY ötletere gondoltam először.
~1.lépés: Ami szükséges hozzá: 
- Egy hosszú farmernadrág, lehetőleg valamiféle színes, mert a sima, egyszerűn nem mutat annyira jól /lehetőleg olyan farmert válassz amit nem nagyon hordasz,hogy most ezzel változtass is/
- Fehér festék (lehetőleg egy tartósabb)
-Szivacsos ecset (lásd a képen), de szerintem jó lesz sima ecset is, csak akkor 2-3 réteget kell felvinni rá a festékből
-És végül egy kartonpapírra kivágott szív forma (lehetőleg olyan kartonpapírt válassz, ami nem üt át a másik oldalra)
VÍZ NEM KELL!
~2.lépés: Egy kis gondolat még az elején tőlem, nem muszáj feltétlenül hosszú farmerral ezt az átalakítást végezni,hanem elég egy röviddel is, hiszen azon is szép. 
~3.lépés: Gondold ki fejben,hogy mennyi mintát (lásd a képen, itt szívet) szeretnél a nadrágodra,hogy zsúfolt legyen, esetleg pár darabot szeretnél rá, amitől nem lesz annyira feltűnő. Vágd ki kedvedre a fehér kartonlapból a szív mintát.
~4.lépés: A szivacsos ecsetet (itt sima ecset) ne túl vastagon, de mártsd bele a fehér tartós festékedbe. Tedd a szív sablont a kiszemelt helyre és fesd le egyszer. Várj vele egy 3 percet és fesd le megint.
~5.lépés: És ezzel a technikával folytasd tovább a nadrágod elkészítését, hidd el a végén gyönyörű lesz, ha mindent türelmesen és figyelmesen végeztél el!♥


Itt egy kis segítség a lépésekben, ha valami nem volt világos:



2.
Második DIY-nek ezt az egyszerű, de mégis nagyon ötletes felső elkészítését hoztam el nektek. 
Nem bonyolult,elég könnyű, de amint látjátok annyira szép is!
~1.lépés: Ami szükséges hozzá:
- Egy nem használt rövid ujjú felső, bármilyen színben
-Olló
-Vonalzó
- Filc, esetleg egy halvány
- És lehetőleg egy pár darab szegecs, aminek a végén kapocs van,hogy lehetőségetek legyen összekapcsolni a szálakat
~2.lépés: Ha nincsen olyan felsőtök amit erre fel tudtok áldozni, akkor a H&M-ben találtok egy olyan példányt ami ujjatlan, vékony és hosszú felső, az ujjatlan nagy divat, ezért ezt csak ajánlani tudom mindenkinek! Van belőle rózsaszín, neon zöld és világos kék és csak 2.990 Ft (katt). 
~3.lépés: Ha megvan a kiszemelt felsőd, akkor a vonalzód segítségével 2 centinként húzol 1-1 vonalat, egy lehetőleg látható, de mégis halvány színű tollal, filccel, ceruzával addig a pontig, ameddig a felső V kivágása elér, esetleg ha nincs ilyen a felsődön, akkor addig húzd ameddig neked tetszik, vagy ameddig te ezt jónak találod, csak ne vidd túlzásba, ez fontos.
~4.lépés: Ha megvannak a 2 centinként húzott vonalak mint két oldalon az ujja mellett, akkor ezeket ki is vághatod az ollód segítségével.
FIGYELJ, arra,hogy lassan és türelmesen csináld, hiszen nem szép ha ezt elrontod, ráadásul arra is figyelj,hogy a válladnál a felső fenti varrásán túl ne vágd ki, ezzel a hátára gondolok. 
~5.lépés: H kivágtad, akkor a szegecsek segítségével, aminek a végén 4, vagy 2 kapocs van azzal tűzd össze a felső részeit (lásd a képen).
~6.lépés: Ez egy plusz ötlet, amit a képen is láthatsz.
Ha oldalt (bal oldalt) van egy rés, vagy ha te kivágsz egyet szabályosan, akkor fel tudod kötni a felsőt és úgy is tudod hordani,mert a 2013-as nyári divat egyik alapkelléke az úgynevezett "hasvillantós" póló!

3.
Most megint csak egy nadrággal készültem nektek.
Ez egy teljesen egyszerű DIY tipp, csak egy mozdulat kell hozzá és a régi, alig használt, unalmas nadrágodat/nadrágjaidat máris divatosabbá és "csillogóvá" teheted.

~1.lépés: Ami szükséges hozzá:
- Mindenféle szegecs, lehet kerek, háromszög, kisebb esetleg nagyobb méretű is, de ha te az egyszerű formáknál szeretnél maradni,akkor bőven elég lesz egy féle szegecs, egy féle színnel és mérettel, szerintem az egyszerűség is sokszor jobb!
- És egy fogó
- Fogó helyett lehet textilragasztó is, ruha ragasztó 
~2.lépés:
Ha megvan a kiszemelt nadrágod, amit kész vagy feláldozni akkor hajtasd fel mind két szárát.
Ajánlom,hogy miközben ezt a folyamatot végzed, a nadrág egy ideig legyen rajtad, állj a tükör elé és úgy hajtasd fel a bokád fölé kicsivel,hogy egyenletes legyen,hogy mind a kettő oldala, a jobb és a bal is egy vonalban legyen, ha ez megvan akkor leveheted.
~3.lépés: Utána gondold el,hogyan helyezed fel a szegecseidet/ vagy az egy féle szegecsedet. Mert csinálhatod egy vonalban őket, de esetleg az összevisszaság is jó lehet, ha az hozzád jobban passzol.
~4.lépés: Ha ezzel is készen vagy, megvan az elképzelésed, akkor kezd hozzá a szegecsek feltűzéséhez, a fogó ahhoz kell,hogy ha nem vastag a farmer anyaga annyira, akkor a 2 esetleg 4 kapocs könnyen átmegy rajta, de ha erősebb, vastagabb anyagból van a nadrágod, akkor a textilragasztót ajánlanám,mert az tartós, és a szegecsek garantáltan ott maradnak egy hosszabb ideig is.

4.
Csík, csík, csík, csík.
Csíkok mindenütt!
Ahogyan észrevettétek ezt Eleanor öltözködésében, ott is teljes mértékben megnyilvánul a divat: a csíkok.
Ezek az egyenes,esetleg kusza vonalak a fekete és fehér kombinációban a legütősebbek és a legdivatosabbak. 

Ezzel a DIY résszel csak azt bizonyítom nektek,hogy egy átlagos, unalmas szoknyát is át tudtok varázsolni divatossá.
Nem is szeretném leírni nektek az elkészítésének a lépéseit, hiszen teljes mértékben látszik ezen a montázson minden egyes ecsetvonás!  



5.

A FB csoportban, valaki kért egy DIY részt, én kerestem és találtam is.
Ezt nagyobb képekkel és több szöveggel fejteném ki nektek.
~1.lépés: Ami szükséges hozzá:
- Tű
-Cérna
-Kartonlap
-Bármilyen anyag (de a farmer lenne a legjobb)
-100 cm szalag
-Textil ragasztó
-Olló
-Sok színes gyöngy (kisebb, nagyobb méretekben) 
-Egy toll
~2.lépés:
Rajzolj egy kiválasztott formát, egy kiválasztott alakot a kartonpapírodra, egy toll/filc segítségével. 
Én ezt a formát csak ajánlani tudom (lásd a képen),mert ez eléggé nőies, egyszerű és nagyon szépen teret ad a fantáziátoknak is.
~3.lépés:
Vágd ki a kiszemelt formát a kartonlapból, aztán kettő ugyan olyan színű, anyagú farmert válassz ki és ugyanakkor nagyságra vágj ki belőle kettő kockát, lehetőleg nagyobbat,hogy a formád biztosan ráférjen. Aztán a formát rajzold körbe mind a kettő anyagon külön-külön.
~4.lépés:
Ha berajzoltad mindkét kockán a formát, akkor vágd ki! DE fontos az,hogy körülbelül 1 centit hagyj még ott az anyagból a filc mellett! (lásd a képen)
~5.lépés: 
Innen kezdődik el nemsokára a gyöngyözési folyamat.
Olyan mintákat rajzolj az anyagra, amilyeneket a végeredményben szeretnél kihozni belőle. 
Tipp: Kívülről kezd el a gyöngyöket felragasztgatni a textil ragasztóval,mert úgy könnyebben tudsz majd haladni.
~6.lépés:
Ha kész vagy a fűzéssel, akkor a saját elképzeléseid szerint is valami ilyesmit kapsz. Persze nem ugyan ilyet, hiszen rajtad múlt,hogy hogyan rendezted el.
Elég hosszú ideig tart mire a gyöngyözési folyamattal végzel, de a végeredményért teljesen megéri! 
~7.lépés:
Keress egy ide illő, a színekhez tökéletesen passzoló szalagot, körülbelül legyen 50 centis.
A szalagokat helyezd a forma hátsó lapjára és azon belül lehetőleg a szélére. 
Aztán a textil ragasztóval az egész hátoldalát kend be,plusz a szalagok végét is, addig ameddig a vonal tart, vagy ameddig te gondolod, a lényeg,hogy az anyag fölé ne menjen.
~8.lépés:
Aztán a farmer másik oldalát is vágd ki, ugyan úgy ahogyan az előzőt,hogy 1 centit pluszban hagyj a forma mellet és óvatosan ragaszd rá a hátuljára. 
~9.lépés:
Na és kész is van!
Bár elég nehéz és hosszadalmas munka, de mit gondoltok megéri megcsinálni?
Próbáljátok ki és küldjétek el nekem és én kiteszem ide az oldalra a nevetekkel együtt.


Visszatérve itt a meglepetés rész végén arra amit írtam nektek,hogy megosztom veletek kérésre a ruháimat, az egyes outfit-eket,hogy miket hordok egy eseményre vagy csak suli időben, ilyen,olyan napokon.
Most,vagyis holnap este 8-kor megyek Viva Comet-re,mert nyertem jegyet, és arra is kiválasztottam egy pont oda passzoló outfit-et. Arra gondoltam,hogy nem mindennap, de például egy héten egyszer vagy kétszer megmutatom akkor nektek,hogy mit viselek azon az adott napon.
És mondom, ha szeretnétek ti is írhattok a csoportba, akár nekem levelet Fb-on,hogy milyen alkalomra mit ajánlok én, vagy,hogy mit szeretnétek felvenni!

Ha ez érdekel, akkor CSATLAKOZZ a FB csoportba: katt!!

8 megjegyzés:

  1. Wow köszönöm a DIY nyakláncot, mindenképp ki fogom próbálni! ♥
    Meg nem mellesleg megerősítettél abban, hogy a H&M a legjobb márka ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      már aki szerint a H&M a legjobb márka, mindenki más szeret más miért. Nekem a közkedveltem a h&m.:)
      Igazán nincs mit, hiszen te kérted és én meg megpróbáltam megvalósítani neked, de ha majd kipróbáltad, kérlek küldj képet,hogy mégis milyen lett.
      Puszi,Berni.

      Törlés
  2. a szegecses nadrágot kicsit "átköltöttem" és a zseb részre tettem, egyenlőre csak ennyit de nemsokára rákerül a 2. sor is :) http://kepfeltoltes.hu/130612/nadr_g_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
    mégegyszer köszönjük a tippeket, fantasztikus a blog!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönöm,hogy elküldted a képet és,hogy megpróbáltad. Látom nagyon szépe lett, és kíváncsian várom a többi részét is, remélem azt is elküldöd majd nekem és én ezt is kiteszem♥
      Köszönöm szépen, nagyon örülök neki,hogy így vélekedsz a blogomról! :)
      Puszi,Berni.

      Törlés
  3. Úristen imádom a blogod :) ki fogom próbálni a DIY nyakláncot :)♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      nagyon köszönöm, mindent megteszek ez érdekében!♥
      Örülök neki,hogy megtetszett ez a DIY, ha majd kipróbáltad és úgy gondolod,hogy el szeretnéd küldeni, akkor kérek majd egy linket és én kiteszem a neveddel:)

      Puszi,Berni.

      Törlés
  4. Nehogy azt hidd, hogy megfeledkeztem rólad! :D
    Természetesen még most is olvasom a blogodat és imádom, de ez a hét volt számomra a legfárasztóbb, így nem volt időm elolvasni és ma végre neki láttam. Már alig vártam, hogy neki leselkedjek.
    Merem állítani, (bár félve, mert ismét van egy új rész) hogy ez lett a legjobb és egyben a kedvenc részem is! Én személy szerint imádom a H&M üzletláncot, most, hogy még jobban körbevezettél minket még jobban bele szerettem!
    Ezek a ruhák, csoda szépek és olcsók! A rövidnadrágok kifejezetten tetszettek!♥
    A DIY képek közül a szívecskés tetszett a legjobban (imádom a szívecskéket :'DD) és már gondolkoztam rajta, hogy veszek ilyen nadrágot, de jól tettem, hogy nem tettem. Így divatos is lehetek és még spórolok is :D
    Ebben az egész részben az tetszett a legjobban, hogy nem csak azt vetted figyelembe, hogy olcsó legyen, de még Eleanorhoz is viszonyultál. A színeket szerintem tökéletesen válogattad meg és külön tetszett, hogy elmondtad kinek állna jobban az adott darab és azt is, hogy milyen anyagból készült.
    Nem tudok kritikát mondani, mert nagyon jó volt (nem mintha minden részednél keresném a hibát, hogy beléd köthessek :'DD)!
    Imádtam!♥

    VálaszTörlés
  5. Csak egy jó tanács: ha fehér ruhát mutatsz be akkor a háttér ne fehér legyen, mert nem igazán látszik. Amúgy fantasztikus.

    VálaszTörlés