2013. augusztus 16., péntek

13. rész- Iskolaidő,köröm,arcforma

Sziasztok,
ma dolgoztam ezzel a résszel nagyon sokat, reggel 1 óra óta csináltam, sok minden bele adtam, saját outfit-eket is készítettem a sulis részhez. Remélem mindenkinek nagyon fog tetszeni ez a rész is, mert ha én mondhatok egyáltalán ilyet, akkor számomra ez a kedvenc részem.
Nem is húzom tovább az időt, olvassátok, iratkozzatok fel és kommenteljetek, igyekszem mindenkinek válaszolni itt is! És nagyon imádlak titeket,hogy ennyien olvassátok a blogot, a csoportban is ennyien vagytok, hihetetlen, köszönöm,hogy olvastok♥
Puszi,Berni.

Megbeszéltem veletek, hogy 2 részt én írok saját megszokott rovatokkal, és újakkal is, és minden harmadik résznél pedig ti mondjátok meg,hogy miről szeretnétek olvasni.
És most jött el ez a harmadik rész!
Megkérdeztem és ti nagyon sok mindent felsoroltatok, és ami csak belefért, én azt bele is tettem. Bár megígértem nektek,hogy az ÚJ kinézettel együtt hozom majd ezt a részt is, de sajnos ez nem sikerült, mert akitől rendeltem lassan több mint 2 hete, az egyszerűen nem akarta küldeni, de nem csak nekem, hanem senkinek sem. Új elképzelésem lett, és vagy 3 fejléc készítőnek elküldtem, így talán több esély lesz arra,hogy megkapjam!




Hogy őszinte legyek, nem ez az egyik kedvenc részem a bejegyzésekben, ez a rovat, már ha mondhatok ilyet a saját blogomról! Nagyon imádom Eleanor stílusát. Én nem példaképként tekintek rá, hanem ő számomra egy divatikon, már az egyes darabok is lenyűgöznek amiket hord. Nézzétek csak meg!
1.

Ez a kép akkor készült, mikor Eleanor LA-ben ott volt az összes koncerten, és itt éppen a VIP részen nézte, és hallgatta a srácokat.

Ezen az estén sajnos csak El felsőjét láthattuk, amit hordott így csak azt tudom bemutatni nektek.
Ugye, ki gondolta volna, de ami rajta van, az egy TopShop blúz. Nagyon tetszik a szabása, és van rajta egy plusz anyag ami kicsit lejtett.  (Katt)
/10.170 Ft/

2.
Ez a kép, és még sok erről a napról akkor készült, mikor pár rajongó összefutott Eleanor-al aki Lou-val volt vásárolni LA-ben.

Tőlem ez a szett egy csillagos ötöst kap, hiszen a nyári, forró meleg napokra, és egy rövid kiruccanásra, egy vásárlásra tökéletesen alkalmasak ezek a ruhadarabok, és ezek a kiegészítők, a szín kombinációról még nem is beszélve!
Eleanor egy sima, fekete, hátul lejtett hatású toppot vette fel, amit a TopShop-ban vett. (Katt)
/5.380 Ft/
Alatta egy lenge, gumis derekú, vékony, szürkés árnyalatú nadrágot vett fel, amit szintén a TopShop-ban vett. (Katt)
/14.960 Ft/
A szandálja egy Office darab. A táskáját a Mulberry-ben vette. A szemüvege, amit sokszor párosít össze szettekkel az egy Ray-Ban darab (Katt

/44.890 Ft/
Egy Pacsun, hosszított keresztes nyakláncot viselt. (Katt)
/1.999 Ft/ 

És végül egy Michael Kors gyűrűt viselt az ujján. (Katt)
3.
Ez a kép, és még jó pár akkor készült, amikor Eleanor elkísérte Louis-t egy LA-i tetkó szalonba, ahol Louis varratott is magának kettő,újabb tetoválást a karjára.

Nekem ez az outfit összességében tetszik, hiszen egy tipikus, esti, éjszakai lámpás viselet. Kényelmes, és a hideg, lehűlt estékre nagyon jó. A pulcsi és a farmer kombináció mindig tökéletes, bár a táska választás nem volt a legjobb! 

Eleanor egy "Midtown" feliratú kerek nyakú, meleg pulóvert viselt, amit a TopShop-ban vett. (Katt)
/ 8.700 Ft/
Egy sötétkék, cső farmer viselt, amit szintén csak a TopShop-ban vett (Katt)
/11.400 Ft/
Ami nekem ebben a szettben nem illik ide szerintem, az amint már mondtam Eleanor táskája amit a Mulberry-ben vett.  Egy American Apparel fekete, bőr hajgumit viselt, ami tökéletesen megtartott a kontyot amit a hajából készített pár másodperc alatt. (Katt)
/1.800 Ft/
És a szett végezetéül Eleanor a fehér, nem magasított szárú Converse cipőjét választotta. (Katt)
/18.960 Ft/


4.
Ez a kép akkor készült mikor Eleanor szintén az egyik LA-i One Direction koncerten volt a VIP részen, és szinte végig Lou-val beszélgetett.

Ami ebben a szettben szerintem különleges, az a Nike felső, mert ezt még Louis hordta az egyik M&G-en, amikor a rajongókkal fotószkodtak. Bár szerintem ez az összeállítás inkább egy kicsit fesztiválos viselet, félig meddig, de azért egy koncertre sem a legrosszabb választás! (Katt)
/Mivel most a Nike-nál 20%-os kedvezmény van, ezért ez a felső most 7.200 Ft kereken/

Eleanor azt a nadrágját vette fel amit én nagyon irigylek tőle, nagyon tetszik,hogy alul tépett, de mégis derékig felhúzott fazonú az egész. Ez a nadrág az Urban Outfitters egyik alapdarabja. (Katt)
/10.510 Ft/
A szett végezetéül a Converse cipőjét választotta, ami nagyon jó ehhez az összeállításhoz, hiszen a letisztult sportos vonalat viszi tovább, és a fehér és a denim keveréke is csodálatos együttest alakít ki. (Katt)
/18.960 Ft/



Mivel kicsit úgymond később hoztam a részt, mint azt kellet volna, mert szerda körül szoktam, ezért egy nagyon új szett képet is hoztam nektek még így pluszban:
5.

Ez a kép a napokban készült, mikor Eleanor és Louis kettesben sétálgattak LA-ben miközben vásárolgattak, és elvileg betértek egy ékszer boltba is, ahol gyűrűket nézegettek. Nem hiszem,hogy házasságról vagy ilyesmiről lenne szó,de azért nagyon örülök neki,hogy Eleanor lehetségesen kapott egy gyűrűt♥

Hogy őszinte legyek nekem ez a szett csak egy dolog miatt nem tetszik: a felső miatt. Ha nem lenne rajta az a rendőr figura, és nem lenne ilyen mintás, akkor nem ütne el a szettől, de a szín kombináció tökéletes, és a szoknya választás is nagyon jó volt!
A felső a Burberry egyik darabja. (Katt)
/12.300 Ft/
Egy nagyon szép fekete, sima TopShop szoknyát viselt az outfit-ben. (Katt)
/8.480 Ft/
Egy fekete, Mulberry táskát viselt. És a szett végezetéül egy fekete, szandált viselt. (Katt)
/3.495 Ft/



Ezt a részt most már ti kértétek, és én kapva kaptam az alkalmon, hiszen az én táskáimban is mindig annyi minden van! Gondolom ismerős,hogy szinte nem is emlékszünk rá, de a táskánk egyik napról a másikra tele van, különös, a női táska olyan mintha egy óriási, divatos, praktikus nagy cilinder lenne. Amiben minden ami elképzelhető elfér benne, és a férfiaknak fogalmuk sincs,hogy hogyan csináljuk. És ha belegondolunk, mi sem tudjuk! Ha most odamentek a táskátokhoz, vagy csak belegondoltok,hogy mi van benne, rájöttök, hogy mennyi felesleges, használhatatlan kacat van benne, miközben lehet, hogy fontosabb dolgok jobban kellenének bele.
Most leírom nektek az alap dolgokat, hogy mit rejtenek a női táskák, hogy mi van bennünk és még adok pár jó, praktikus tanácsot is, hogy mit tegyetek bele!



1. Nedves törlőkendő: Szerintem nagyon fontos, hiszen ha apró folt esett az egyik felsődön, táskádon, cipődön, nadrágodon, mert lehet, hogy megbotlottál, akkor csak előveszed a táskádból és ez már le is szedi. Nagyon jó hűsítőként is szolgál a mostani meleg, még tomboló nyári napokon is! Persze csak kis szerelésben hordjunk a táskánkban, mert a nagy kiszerelés feleslegesen is sok helyet foglal el.
2. Kézfertőtlenítő: Ezt is szintén a nagyon pici kiszerelésben hordjunk magunknál. Nem is gondolnánk,hogy ez a hideg, általában citromos illatú, különös, folyékony anyag mennyire jó és mennyire hasznos a baktériumok ellen. Biztosan szinte minden egyes olvasóm járt tömegközlekedéssel  fogtok pénzt a kezetekben, jártok az utcán, megfogtok kilincseket, idegen, nem otthoni korlátokat, vagy esetleg hozzányúltok az állatokhoz. Ez a fertőtlenítő nagyon alkalmas ezekre, hiszen csak pár másodperc és a bőröd máris beszívja az anyagot, és lepergeti a felültéről a koszt. Nem tudhatod ki nyúlt hozzá az adott tárgyhoz előtted, így inkább légy óvatos, és a táskád egyik nagyon kicsi zsebébe rejtsd el.
3. Testpermet: Ehhez a ponthoz sok mindent nem bűznék hozzá csak annyit,hogy nagyon jó illatot hoz magával, felfrissíti a bőrödet, és egyaránt belülről is frissnek érezheted tőle magadt, hiszen csodás illata van az összes darabnak, az Avon-ban számos illatú testpermettel találkozhatsz, amiknek teljesen pénztárca barát összegük is van, és hasznos is hiszen csak előkapod a táskádból mondjuk egy komor, unalmas napon miközben az utcán sétálgatsz, és máris egy apró mosoly villan ki az arcodra tőle.
4. Parfüm, tükör: Fontos a kis tükör a női evolúció minden korosztályának, hiszen bármikor jól jöhet, hogy ha sminket szeretnénk igazítani, hogy ha a hajunkat szeretnénk megnézni, vagy bármi mást az arcunkon. -én erre is használom a telefonomat- Aztán a parfüm, ez is hasonló leírású mint a testpermet, nagyon jó illatfelhőt hoz magával, amire szinte minden járókelő felfigyel majd,és az igényesség is megjelenik ezáltal tükröződik rajtad a külvilág felé.
5. Patika: Igen ez a szó szerintem mindenkinek mindent elárult. Nagyon fontos, hogy a táskánkban valahol lapuljon egy nagyon pici gyógyszeres neszesszer  lehet benne mindenféle apró gyógyszer, vagy ami kell a mindennapokra, hogy ha netán rosszul lennétek csak elő kell kapnotok a kis neszesszert és hamarosan jobban lesztek tőle. És a ragtapasz is nagyon fontos minden mértékben.
6. Neszeszer: Egy nagyon kis méretű, cipzáros táska is legyen a nagyobb táskátokon belül. Amibe bele tudjátok tenni a mindennaposan használt sminkjeiteket  gondolok ezalatt a púder, alapozó, szemtus, rúzs, szájfény, bronzosító, szemceruza, szempillaspirál, és a társaira. A neszesszeredben még jó ha van egy csomag zsepi is, egy átlátszó körömlakk, vagy egy olyan ami éppen a körmödön van, vagy egy körömreszelő. A kis kiszerelésű testápoló is jól jöhet abba a kicsinyített neszesszerbe (ha belefér).

Nemsokára elkezdődik újból a tanév, és így emiatt a hétvégéken előkerülnek a kisebb táskák is ha programot csempésztek bele  napjaitokba. Ebbe nem kell sok minden, de megint csak leírnáma fontos, apró dolgokat, amiket bátran beletehettek, hiszen még azokkal a tárgyakkal is lesz helyetek benne minden másnak!

1. Tárca: Gondolom mindenkinek megvan a szokásos, hagyományos, lassan már agyon nyúzott, de mégis kedvenc pénztárcája. Mostanában, egy idő óta a nagyobb méretű pénztárcák dominálnak a nők körében -én is ilyennel büszkélkedem-, de nembaj ha ezeket most kivételesen pár órára otthon hagyjátok, és egy sokkal kisebb pénztárcát vesztek magatokhoz, hiszen abban sokkal jobban elfértek a táskában. És gondoljatok bele, pár órára csak meg tudtok szabadulni a hagyományos kedvenctől nem? A pénztárcába gyömöszöljétek bele a legfontosabb irataitokat.
2. A kis zseb: Ennek a 3 szónak mindig nagy rejtélye van, hiszen abban is fontos női dolgok vannak, miszerint ha például egy csajos, barátnős estére mentek el, akkor ajánlatos beletenni egy szájfényt, vagy egy szempillaspirált netán ha történik valami akkor ne szenvedjetek hiányban sem.
3. Alapkellékek: Szerintem erre sok szót nem kell pazarolni, hiszen az alap cuccok közé tartozik, a zsepi, a kulcs és a többi apró kellék ami feltétlenül benne van mindig a táskádban.




Ez szintén olyan rovat amint ti kértetek, ti szerettetek volna már egy ideje olvasni erről, és most mivel ez a bejegyzés csak a ti kéréseitekről szól, ezért úgy gondoltam,hogy ezt is beleteszem, talán tudok segíteni nektek.

1. Kerek arc:
Ami jellemző erre az arcformára: A homlokod és az állad közötti részen és az arcod jobb és bal oldala között ugyan akkora a távolság. A homlokod kicsi, és az állad kicsit kerekebb. Az ajkaid pedig nagyon teltek.

Amint nem szabad: A frufru, előnytelen a kerek arccal szemben, és nagyon nem áll jól. Az egyenes és az állig érő haj sem a legjobb választás. Az sem előnyös ha össze van kötve a hajad, és ha lehet akkor a hajpántot is hanyagold el. 

Ami előnyös: A vállig érő haj, lehet tépettre vágott, mert az még jobb. Ha mindenképpen szeretnél a hajadban választékot, vagy frufrut akkor oldalra vágass egyet. A laza, hullámos és az erős, nagyobb hullámok is nagyon jól állnak, nagyon előnyösek! 

2. Hosszúkás arc:
Ami jellemző erre az arcformára: A szemed közötti rész, az orrod felett nagyon vékony, és keskeny. A homlokod kellőképpen magas és az arcod vonala vékony. Az arccsontjaid a többségében alig láthatóak, mert nem igazán domborodnak ki. Az állad hosszúkás egy kicsit.

Amit nem szabad: A hosszú, csont egyenes, középen pontosan centikkel elválasztott hajat ne válaszd. Azonos hosszúságúra ne vágasd, az is előnytelen lenne. A rövid frizura sem a legelőnyösebb, mert az a hosszúkás, csúcsos álladat hangsúlyozza ki, amit gondolom senki sem szeretne még jobban kiemelni. 

Ami előnyös: A lépcsőzetes, állig érő frizura a legjobb erre az arcformára. A frufrut nagyon ajánlom mindenkinek, aki ilyesmi arccal rendelkezik, hiszen felettébb előnyös, mert takarja az arcot és csökkenteni lehet ezáltal az arc hosszúságát is. A közép és oldalválaszték szintúgy jól áll, szóval bármilyenre vágathatod a frufrudat összességében. 

3. Szögletes arc:
Ami jellemző erre az arcformára: A szélesebb homlokrész, helyesen fut pár csont az áll mentén, kerek állvonal a végén, és kidomborodó arcforma. 

Amint nem szabad: A nyaknál lévő direkt rövidebbre vágatott frizura, tilos a kifelé szárított haj, mert az csak még jobban kiemeli az arcformát, amit gondolom sokan nem szeretnétek. Ha frufrut szeretnél vágatni, akkor arra mindenképpen figyelj, hogy ne lapuljon rá a homlokra, mert az sem előnyös.
Ami előnyös: Ami a legjobb, és az egyik legjobban ajánlott az a laza, apró göndör, kicsit olyan össze-vissza haj. A lépcsőzetes vágás a legjobb erre a formára. A fodrászotoknak mondjátok meg, de szerintem tudja, de azért kérjétek tőle úgy a vágást, hogy az arccsontotok körül legyen picit dúsabb a haj. A félhosszú haj is jó választás, ha frufru párti vagy akkor a hosszú, tépettet ajánlom, ami laza és egy picit belelóg az arcba. Az oldalra vágatott választék a legjobb!

4. Szív alakú arc:
Ami jellemző erre az arcformára: Kicsi áll, nagyobb homlokrész, telt ajaka, kicsi, apró fejforma. 

Amit nem szabad: A bubifrizura a legelőnytelenebb, a hosszú, egyenes, egyenletesen vágatott lelapuló haj sem a legjobb választás ennek az arcformának.

Ami előnyös: A legjobb a félhosszú, laza, hullámos frizura. A lépcsőzetes vágás és a réteges is nagyon ideális. Az áll vonaláig érő haj a legjobb, hiszen vagy egy trükk: ha a füled mögé tudod tűrni, mert már van olyan hosszú a tincseidet, akkor akkor ezek pont az áll rész felé fognak kunkorodni, és oda vonzzák a tekinteteket ami nagyon jó. Az arccsont mellett vonuló, szemöldökig érő haj, és a hosszabb fazonú frufru is nagyon előnyös. A képen elválasztott haj is nagyon jól tud állni, és az oldalt elválasztott is. 

5. Ovális arc:
Ami jellemző erre az arcformára: Keskeny az arcod, de mégis egyenletes a csontozata. A homloki részed keskeny, és kicsi, az arcod pedig enyhén szélesebb. Az állad pedig kicsi, de mégis hangsúlyos.

Amit nem szabad: A feltupírozott frizurákat kerüljétek el! A fejtetőnél lévő dúsított haj sem a legjobb választás. Ha megvan a hajadban az a természetes esés, akkor úgy vágasd is tovább, ez egy hasznos tipp.


Ami előnyös: Szintén itt is a lépcsőzetesen vágatott haj a legelőnyösebb a számodra. Az egyszerű, egyenes, előrebomló, vagy hátrafésült haj is tökéletes választás. A hajhosszon nem aggodalmaskodj, mert bátran mondhatom,hogy mindenféle hossz jó áll, akár a rövid, a hosszú, a félhosszú, bármi. A göndör, egyenes akár csak apró hullámos haj is jó választás. A frufrun sem kell sokat töprengened hiszen lehet teli frufrud is, lehet választékos, mármint eshet a hajzuhatag jobb oldalra, bal oldalra vagy esetleg lehet középen is elválasztani.

Ezt a rovatot is szintén ti kértétek, én kicsit ódzkodtam tőle, de belevágtam, remélem tetszeni fognak az összeállítások. Minden kategóriákra bontottam, és direkt olyan boltokat kerestem fel, amik nálunk is megtalálhatóak.
1.
1.outfit: 
Ha szeretek a bőr cuccokat, a gallérokat, ha denim párti vagy és adsz a megjelenésedre, akkor neked tökéletes lesz a H&M fesztivál kollekciója, hiszen pár darabok az első szettből azokban találtok meg.
Felső: 6.980 Ft
Szoknya: 5.240 Ft
Cipő: 4.500 Ft
2.outfit: 
Tipikus Eleanor öltözet, direkt akartam nektek egy ilyet is választani, hiszen ott a cím is, hogy Eleanor ihlette ruhák, sulikezdésre. Ha kicsit bevállalósabb vagy, de mégis szeretnéd takargatni a lábaidat, akkor az ilyen csíkos nadrág nagyon jó választás a számodra, ilyen galléros felsővel még jobb. Kényelmes viselet, de mégis divatos.
Felső: 4.500 Ft
Nadrág: 3.400 Ft
Cipő: 4.500 Ft
3.outfit: 
Ha szereted a laza viseletet, de mégis szeretnél divatos lenni, akkor ezt a szetett ajánlom neked. Nem muszáj pont ilyen csizmával felvenni, hiszen egy magasított szárú, fehér Converse cipővel is jól mutat.
Felső: 8.730 Ft
Nadrág: 5.240 Ft
Cipő: 8.700 Ft 

2.
1.outfit: 
Ha szereted a laza ruhákat, amik kényelmesek, de mégis divatosak, akkor hozzád ez a szett illik a legjobban a sulikezdésre. Szerelkezz fel velük hiszen az összhatás bomba nagy sikert fog kelteni.
Felső: 4.470 Ft
Szoknya: 11.200 Ft
Cipő: akciósan 6.740 Ft
2.outfit: 
Te a boka fölé érő nadrágok híve vagy? Szereted a csipkét minden mennyiségben és a kényelmet? Akkor ez a szett tökéletes a sulikezdésre és a közelgő őszi napokra is. Mindenki aki tud szerezzen be egy ilyen nadrágot, ami a boka felett végződik, mert el alapdarab lett. 
Felső: 13.460 Ft
Nadrág: 17.960 Ft
Cipő: 80.70 Ft 

3.outfit: 
Te vagy az a lány aki minden mértékben a régi kort képviseli? Akkor te aztán nagyon divatos vagy, csak nézd meg a szettet és ha magadra ismertél, akkor ezeket a darabokat minél hamarabb tudd a gardróbod darabjai közé! 
Felső: akciós így 5.840 Ft
Nadrág: 4.300 Ft
Cipő: 17.000 Ft
3.
1.outfit: 
Szered a laza, könnyen leejtett pólókat, a nagyobb, bővebb nadrágokat? Akkor ez pontosan a te szetted, a suli kezdésre, a minden napokra is nagyon jó, kényelmes, még is divatos, trendi öltözet.
Felső: most akciós ezért 2.800 Ft
Nadrág: 7.000 Ft
Cipő: 6.300 Ft 

2.outfit: 
Inkább a sportosabb, nagyon laza és kényelmes vonalat képviseled? Reggel felkelsz és röpke 4 percet adsz annak,hogy felöltözz? Akkor hozzád ez az outfit fog a legjobban illeni a suli kezdésre! Kényelmes, sportos, de a nadrág divatossá teszi az összképet is.
Felső: 5.600 Ft
Nadrág: 7.000 Ft
Cipő: 14.010 Ft 

3.outfit:
A mindennapi ruhatáradban az elegancia fő vonal? Szereted a divatos és az alapszíneket? Szereted a nem annyira eltérő kombinációkat? Ha ezek a leírások mind rád illenek, ha magadra ismersz, akkor neked ezt a letisztult, csinos vonalat ajánlom. Teljes sikered lesz a suliban, hidd el, minden szem rád fog szegeződni ha ebben megjelensz egyik nap.
Felső: 2.800 Ft 
Szoknya: 6.300 Ft 
Cipő: 9.100 Ft
4.
1.outfit:
Ez most nem pont Eleanor féle szett,de nagyon divatos kombináció a leopárdminta és a virág minta együtt. Ha te úgy érzed,hogy merész vagy, hogy bevállalós, és egy ilyen friss divatos szettben megjelennél, ami az idei évre nagy csillagos ötös akkor vedd fel ezt.
Felső: 8.990 Ft
Nadrág: 12.600 Ft 
Cipő: 17.000 Ft
2.outfit:
Ha szereted a hosszú, minden takaró darabokat, akkor ezt a szoknyát neked találták ki a tervezők. De ha mégis szereted a haspólókat, a nyári hőségben, akkor ez is egy nagyon jó szett. A bevállalósabbaknak ajánlom ezt is. A cipő meg egy álom, gyönyörű és minden szetthez illik.
Felső: 5.600 Ft 
Szoknya: 5.000 Ft 
Cipő: 4.000 Ft
3.outfit:

Ha a kényelem híve vagy, és szereted az egyszerű dolgokat egy mintás darabbal keverni, és a topánka is a te világod, akkor ez a szett most neked kedvez. Nem kell bedőlni azoknak akik le pizsama nadrágozzák a szettet, hiszen divatos kombináció, csak ez a fontos, na meg főleg a kényelem.
Felső: 2.240 Ft 
Nadrág: 13.400 Ft
Cipő: 2.900 Ft
5.

1.outfit: 
Ez egy csinos összeállítás, de a Converse cipőtől mégis csak sportos lett egy kicsit. Letisztult és teljesen egyszerű, a szín kombináció is nagyon jó. Ha te az elegáns vonalat képviseled néha, de mégis a sportos felé hajlasz, akkor ez a szett tökéletes lesz neked a suliba, kombinálja a kettőt.
Felső: 8.900 Ft 
Szoknya: 7.700 Ft 
Cipő: 14.600 Ft
2.outfit:
Hogy ha reggelente nagyon nincsen kedved azon agyalni, hogy mit vegyél fel, akkor csak az őszi napokon, a suliba húzz fel magadra egy meleg pulóvert, a szokásos cső nadrágodat és a Converse cipődet. Első ránézésre teljesen unalmas összhatás lenne, de ha jobban belegondoltok nagyon divatos is. 
Felső: 7.760 Ft 
Nadrág: 5.960 Ft 
Cipő: 14.600 Ft
3.outfit:
Te olyan vagy aki inkább a sportos vonal felé hajlok? Nem szereted az eleganciát, a nagyon nőies divatot? Akkor ez a szett számodra tökéletes lehet. A sárga kombinációja nagyon jó együtt, a nyár színe is a sárga. Az alul megkötött póló feldobhatja a szett összességét is!
Felső: 2.900 Ft
Nadrág: 7.760 Ft
Cipő: 15.700 Ft


~1.lépés: Reszeld a körmödet egy időtálló, lehetőleg körömbarát reszelővel. Ha nem igazán használtál eddig ilyelt,akkor is remélhetőleg, az otthonodban megtalálható egy bizonyos "fémreszelő" nevű hosszú,fém reszelő. (katt)
Ezzel a körmöd mosolyvonalát hamar megtudod csinálni apró,finom mozdulatokkal!

Érdekesség: ha nem körömvágó ollóval vagdosod a körmödet,hanem időt szakítasz a szép ápolt körmök kinézetére akkor dobd el az ollót és válaszd a körömreszelőket! Lehet nagyobb, jobb fokozatút is választani, nem az alap reszelőt a "fémreszelőt". Mert ha gyorsan növő,erős,ápolt és egészséges körmöket és körömágyakat szeretnél akkor erre alkalmas a reszelő,mert az olló csak jobban roncsolja és jobban törik. (tudom, ezt nem veszi észre senki)
~2.lépés: Kend le egy fedőlakkal a körmödet mielőtt bármilyen színt viszel fel rá (lásd a képen-világoskék),hogy be ne szívja,mert ettől a körömlemezed sárga színű lehet. 
(katt) ->ezek ilyen "alapozó" lakkok,pont erre vannak amiről most beszéltem, a Dm-ben lehet kapni és GLITTER FEDŐLAKK néven találhatjátok meg. 
~3.lépés: Ha az alapozó lakk megszáradt akkor óvatosan kend rá a világoskék lakkot az összes körmödra, de ha nem bírod kivárni azt az időt amíg megszárad akkor itt egy olyan spré, a Dm jóvoltából amit Spray'n go néven találtok meg, ha ezt ráfújod a körmeidre akkor sokkal hamarabb száradnak meg. (katt). 
~4.lépés: Ha megszáradt mind két kezeden az összes köröm akkor, kenj rá egy átlátszó lakkot. Amely arra szolgál,hogy védi a körmödet, nem pattog le olyan gyorsan a lakk és egy szép fényes hatást ad neki.








19 megjegyzés:

  1. Nekem ez lett a kedvenc részem!! Köszönet érte! :)<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      örülök, hogy neked is ez lett a kedvenc részed:) Mit is köszönsz pontosan? :O :))
      Puszi,Berni.

      Törlés
  2. Nagyon jó let!!:)))Ez az egyik kedvencem. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      örülök neki, hogy tetszett ez a rész is:)
      Nekem is♥
      Puszi,Berni.

      Törlés
  3. Kedvenc részem!:))♥ egyszerűen tökéletes!:DD PER-FECT!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      óó, ennek nagyon örülök:) Köszönööm szépen♥:)
      Hahhaa Liam :DD

      Puszi,Berni.

      Törlés
  4. Imádom ezt a részt is, úgy ahogy a többit is, így tovább! <3 Imádom a blogodat, és jó pár tanácsot lestem róla, amiknek köszönhetően lassan, de biztosan változik Eleanorossá a stílusom. Köszönöm! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      Köszönöm szépen, nagyon örülök neki,hogy tetszik mindegyik:) Igen, sok tanácsot írok nektek, és örülök neki, hogy te is van amit megfogadsz belőle!:) Háát.. én nem akarom, hogy Eleanor-os legyen a stílusod, én nem akarom,hogy senkinek az legyen, hiszen én nem olyan célból írom a blogot, hogy most mindenki koppintsa Eleanor pontos stílusát!:S De ezt a bevezetőben is leírtam!:)

      Puszi,Berni.

      Törlés
  5. Vá imádom nagyon jól csinálod ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen♥:)

      Puszi,Berni.

      Törlés
  6. Kedvenc részem! de a többit is imádom. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönöm szépen, ennek nagyon örülök:))♥

      Puszi,Berni.

      Törlés
  7. Szia!
    Őszintén mondom, szerintem nekem nem áll jól a letisztult stílus, mégis nagyon sok jó tanácsot kapok tőled!!Ez lett az egyik kedvenc részem!
    Az "arcformához frizura" rész,nekem már nagyon hiányzott, és bár nem vagyok biztos benne, azt hiszem ovális arcformám van, aminek elképesztően örülök!
    Sok sikert a kövi részhez, csak ilyen jó legyen mint ez!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      nem mindenkinek áll jól ugyan az a stílus, van akinek különösen a csajos, van akinek a sportos, a laza vagy inkább az elegáns áll jól, ez mindenkinél máshogyan van!:) Nagyon örülök viszont annak,hogy neked is ez az egyik kedvenc részed.:)
      Örülök neki,hogy megtaláltad abban a rovatban a saját arcformádat!
      Köszönöm szépen, meg azt is,hogy ezeket leírtad:)

      Puszi,Berni.

      Törlés
  8. Már alig vártam, hogy végre nyugodtan leülhessek és bepótoljam a lemaradásomat. Gondoltam ideírom a kommentemet, mert ez a legújabb rész :D
    Tehát elolvastam az összes lemaradt részt és mindegyik nagyon tetszett. Igazából a régebbiekhez csak így szolidan írnám le a véleményemet, mert ehhez szeretnék írni :D
    A szetteket még mindig nagyon imádom. Csak kár, hogy drága :( De sebaj :) Viszont nekem sem igazán tetszett, annál a lazábbik szettnél a táska, sem a kissé elegánsabb szettnél a felső.
    A táska tartalom fantasztikus. Nagyon tetszett ez a bejegyzés szóval örömmel olvastam a bejegyzés sorait :))
    Az arcformához frizura is nagyon tetszett és sikerült megtalálnom a megfelelőt problémák nélkül.
    A sulikezdős ruhák nagyon tetszettek. A H&M-es szettek álltak hozzám a legközelebb, egy kicsit lazább, egy kicsit elegánsabb, egy szóval tökéletes.
    Ez a körömlakk szín nagyon tetszett.
    A kedvenc bejegyzésem az Eleanor ihlette ruhák. Még mindig imádom :D Az összes le van mentve, ha netalán vársárlásnál kéne egy kis segítség.
    Összesítve ez a rész is nagyon jóra sikeredett. Ne haragudj a nagy kiesésem miatt :((
    És nagyon tetszik az új kinézet :)) Már alig várom az új részt!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      óó de aranyos vagy, hogy nem felejtettél el azért,hogy próbálod "pótolni a lemaradásodat" is!:)♥
      Igen, sajnos a szettek drágák, hiszen Eleanor-nak(vagyis az apukájának) van mit a tejbe aprítania így, ő megteheti,hogy méregdrága ruhákat vesz magának:/ Örülök neki,hogy akkor végül is a véleményünk az megegyezik a szettek-nél:)
      Igen, a többiek választották a táska részt, örülök, hogy neked is tetszett, próbáltam nagyon hasznos dolgokat írni bele:)
      Annak is örülök, hogy neked is sikerült megtalálni az arcformádat és az ahol illő frizurát is.
      Igen, szinte mindenkihez azok a szettet álltak közelebb, amit nem is csodálok:) Hiszen a H&M-ről írok szinte a legtöbbet is a márkákon belül!
      Igen, tudom az a kedvenced :DDD Jaaj nagyon örülök neki,hogy lementegeted őket:) És ez egy nagyon jó ötlet, hogy a vásárlásoknál pedig előveszek őket, de komolyan, ez nagyon praktikus szerintem!! :O :))
      Örülök, hogy neked is tetszik a kinézet és köszönöm neked, hogy ezeket mind most leírtad nekem, és kifejtetted minden egyes rovaton belül legalább egy-kettő mondatban a véleményedet róluk:))♥

      Puszi, Berni.

      Törlés
  9. http://whataboutloveap.blogspot.de/2013/08/dij-1.html Szia! Díj nálam (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      köszönöm szépen, nagyon jól esett, hogy rám gondoltál:) Még aznap ki is tettem a többivel, amiket kaptam a "Díjak" menüpontba felül:)♥

      Puszi,Berni.

      Törlés
  10. Helló!
    Csak most találtam rá a blogodra,de nagyon tetszik! :)
    Bocs,hogy ilyen régi részhez komizok,de most ehez van kedvem.
    Tetszik a rész,bár nem tudom eldöteni milye az arcformám..Szerintem keverék! :D

    VálaszTörlés